Másokat elfogadásra tanított, saját lányai életét mégis megkeserítette

Már Magyarországon is látható az a film, amelyet Olaszország 2024-ben hivatalosan candidate jelölt az Oscar-díjra nemzetközi kategóriában. A bolzanói rendezőnő, Alice Rohrwacher lelkigépező elődje után, öt év szünet után újra megragadta a kamerát, és egy deeply personal mélyen személyes történetet mesélt el. Ambiciózus és lassú tempójú alkotása, a Vermiglio – A hegy menyasszonya, nem csupán egy falu krónikája, hanem egy teljesen más világ lélegzetvételének, vágyainak és frustrations frusztrációinak tükre.

A történet egy 1200 méter magasan fekvő, isolated elkülönült faluban játszódik, ahol a háborúk viharai nem csupán háttérzajként szolgálnak, hanem közvetlenül shape formálják a karakterek sorsát. 1944 végén, amikor a német csapatok még uralják a vidéket, a Graziadei család patriarchája, egy szigorú schoolteacher tanító, a falu értelmiségi vezére, de otthoni viselkedése tyrannical despotikus. Bár nyilvánosan a acceptance elfogadás szószólója, a saját lányait megfosztja a továbbtanulás opportunity lehetőségétől, és kíméletlen döntései végzetes következményekkel járnak.

A film a három lány, Lucia, Ada és Flavia szemszögéből követi a történéseket, akik életében a repression elnyomás, a falusi tradition hagyomány és a tiltott vágyak határozzák meg a mindennapokat. Amikor két menekülő katona, köztük Pietro, egy szicíliai deserter dezertőr, megérkezik, a közösség megrendül. Lucia és Pietro kapcsolata egy váratlan és tragic tragikus fordulatot vesz, amikor Pietrót hazatérése után megöli az „igazi” felesége – aki elől eltitkolta bigámiáját.

A film három részre és az évszakok cycle ciklusára épül, miközben az olasz és szicíliai peremvidék kapcsolódik össze, teljesen kihagyva az ország középpontját. Mikhail Krichman operatőrként egy raw nyers és heavy súlyos vizuális világot teremt, ahol a hegyek egyszerre jelentenek menedéket és prison börtönt. Az amatőr színészek genuine hiteles jelenléte kiemeli a filmet a mai, túlproduzált műsorból.

A Vermiglio nem kínál dramatic látványos katarzist vagy redemption megváltást. Csendesen, szinte észrevétlenül mutatja be a változás első signs jeleit az arcokon és gesztusokban. A rendező nem gyászolja az ártatlanságot, hanem egy új küszöbre nyit ajtót. Erkölcsi álláspontja, amely soha nem válik moralizing prédikálóvá, az olasz filmművészet egyik legfontosabb pillére lett.